Gépi fordítás, a lektorálás folyamatban. A javításokat szívesen fogadjuk.
Szent Márton élete · XXI. fejezet
Beszélgetések az angyalokkal és az Ördög a véres ökörszarvval
Azt is biztosan tudjuk, hogy Márton gyakran látott angyalokat, sőt közvetlenül beszélgetett is velük. Ami az Ördögöt illeti, őt olyan tisztán látta maga előtt, hogy az soha nem tudott észrevétlenül elsurranni mellette, akár úgy jelent meg, amilyen valójában, akár a legkülönfélébb álruhákat öltötte magára, hogy ártson. Amikor az Ördög belátta, hogy semmilyen csellel nem lehet Mártont becsapni, azzal állt bosszút, hogy lépten-nyomon felbukkant, csak hogy szidalmazza, ha már csapdát nem állíthatott neki.
Egy nap rettenetes bömböléssel rontott be Márton cellájába, vértől maszatos jobb kezében egy véres ökörszarvat tartva. A szerencsétlenségtől, amelyet éppen okozott, elragadtatva odakiáltott neki: „Hol van most a hatalmad, Márton? Épp az imént öltem meg egyet a tieid közül!”
Márton azonnal összehívta a szerzeteseket, elmondta nekik, amit az Ördög az imént mondott, és elküldte őket, hogy egyenként járják végig az összes cellát, és nézzék meg, ki hiányzik, vagy kit ért valami baj. Kisvártatva azzal tértek vissza, hogy a szerzetesek mind jól vannak, de egy napszámba felfogadott paraszt, akinek szekérrel kellett tűzifát hoznia, aznap reggel kiment az erdőbe. Márton rögtön megkért néhány testvért, hogy a lehető leggyorsabban keressék meg. A kolostortól nem messze rá is találtak a szegény emberre: a földön feküdt elnyúlva, már szinte holtan. Azzal a kevés lélegzettel, ami még maradt benne, elmagyarázta a szerzeteseknek, mi történt: miközben az ökrök jármán meglazult bőrszíjakat húzta meg, az egyik állat erősen felkapta a fejét, és a szarvát az ágyékába döfte. Néhány pillanattal később meghalt.
Minden olvasónak magának kell elgondolkodnia azon, milyen okból engedte meg Isten, hogy az Ördögnek része legyen egy ilyen szerencsétlenségben. Mártonban az volt a megdöbbentő, hogy ebben az esetben is, és sok más hasonlóban is, milyen tisztán tudott a dolgokról jóval azelőtt, hogy megtörténtek volna, vagy azonnal belső figyelmeztetést kapott, hogy elmondhassa a testvéreknek, mi zajlik a távolban.
Ebben a fejezetben két nagyon szép emberi részlet van:
1. „Egyet a tieid közül”: Mivel a marmoutier-i szerzetesek imádságba visszavonulva éltek (a legfiatalabbak pedig könyvmásolással töltötték napjaikat), a kolostor a környékről fogadott fel vidéki munkásokat (mercede conducti, napszámban fizetve), hogy ökrös szekéren tűzifát hozzanak az erdőből. Bár nem volt szerzetes, ez az egyszerű munkás Márton lelki családjához tartozott.
2. Nincsenek könnyű válaszok a szenvedésre: Ennek az embernek a munkabalesetben bekövetkezett tragikus halálával szembesülve Sulpicius Severus nem próbál moralizáló tanulságot kitalálni vagy az áldozatot hibáztatni. Van benne annyi becsületesség, hogy nyitva hagyja a kérdést: „Minden olvasónak magának kell elgondolkodnia azon, milyen okból engedte meg Isten, hogy az Ördögnek része legyen egy ilyen szerencsétlenségben” (Viderit is, quo judicio Domini...).