Gépi fordítás, a lektorálás folyamatban. A javításokat szívesen fogadjuk.
Szent Márton élete · VI. fejezet
Találkozás az Ördöggel az úton, a nyilvános megkorbácsolás és a méreg Gallinara szigetén
Amikor folytatta útját, és már elhagyta Milánót, az úton ember alakjában megjelent neki az Ördög, és megkérdezte, hová megy. Amikor Márton azt felelte, hogy oda megy, ahová az Úr hívja, az Ördög így figyelmeztette: „Bárhová mész és bármibe fogsz, az Ördög mindig az utadba fog állni!” Márton azonnal a zsoltár versével válaszolt neki: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” És az ellenség abban a szempillantásban eltűnt előle.
Amikor végre megérkezett szülőföldjére, sikerült részben megvalósítania azt, amire annyira vágyott: édesanyját rávezette, hogy elhagyja a pogányságot és befogadja a hitet, apja azonban makacsul elutasította, hogy változtasson az életén. Útközben viszont Márton példája sok más embert megtérésre indított.
Abban az időben az ariánus eretnekség az egész birodalomban elterjedt, és különösen Illyricum vidékén volt uralkodó. Márton szinte egyedül, óriási bátorsággal szállt szembe a helyi püspökökkel, akik ezt a tanítást védelmezték. Drágán megfizetett a szókimondásáért: kegyetlenül üldözték, a főtéren nyilvánosan megvesszőzték, végül pedig kiűzték a városból. Ekkor visszament Itáliába, de amikor megtudta, hogy Galliában is nagy nehézségeken megy át az egyház, mert az eretnekeknek sikerült száműzetésbe küldetniük Szent Hilariust, úgy döntött, hogy Milánóban alapít egy kis kolostort. Ott sem volt nyugta: Auxentius, a város ariánusainak fő vezetője kíméletlen üldözést indított ellene, és miután mindenféle sértéssel és bántalmazással illette, kidobta Milánóból.
Márton bölcsebbnek látta megvárni, amíg elvonul a vihar, ezért egy nagy erényű pap társaságában visszavonult egy Gallinara nevű kis szigetre. Ott egy ideig csak gyökereken és vadon termő füveken élt. Egy nap anélkül, hogy észrevette volna, hunyort evett, amely nagyon mérgező növény. Amikor érezte, hogy a méreg szétárad a testében, és rájött, hogy a halál küszöbén áll, minden erejével imádkozni kezdett: a veszély elmúlt, a fájdalmak pedig teljesen megszűntek. Nem sokkal később megtudta, hogy a császár megbánta korábbi döntését, és engedélyezte Szent Hilariusnak, hogy visszatérjen a száműzetésből; Márton azonnal elindult Rómába, abban a reményben, hogy hazafelé tartó útján utoléri.
Hogy megértsük, miért korbácsolták meg Mártont a főtéren a Balkánon (Illyricum provinciában, amely magában foglalta Pannoniát, valamint a mai Horvátország és Szerbia egy részét), és miért űzték ki Milánóból, szemügyre kell vennünk a 4. század legnagyobb vallási vitáját: az arianizmust.
Arius, egy alexandriai pap azt tanította, hogy Jézus Krisztus nem örök Isten, aki egyenlő az Atyával, hanem az Isten által teremtett első és legtökéletesebb teremtmény. Bár a niceai zsinat (325) elítélte ezt a gondolatot, II. Constantius császár az ariánus püspökök pártjára állt: száműzte a Niceához hű püspököket (például Poitiers-i Szent Hilariust, akit 356-ban a mai Törökország területére száműztek), a fontos püspöki székeket – például a császári fővárosét, Milánóét – pedig ariánus püspököknek adta át, amilyen Auxentius is volt.
Mivel az ariánusok uralta városokban nem volt számára hely, Márton Gallinara szigetén (Isola Gallinara) keresett menedéket: ez egy kis sziklás sziget Liguria partjai előtt (Albenga közelében, Észak-Itáliában). Ott remeteként élt, vadon termő gyökereket evett – egészen addig a napig, amíg egy gyökér helyett tévedésből hunyort nem evett, egy mérgező növényt, amely szívmegállást is okozhat.