Gépi fordítás, a lektorálás folyamatban. A javításokat szívesen fogadjuk.
Szent Márton élete · II. fejezet
Pannoniából Itáliába: a fiú, aki a templomba szökött, és akit láncra verve vittek a seregbe
Márton Savariában, Pannonia provincia egyik városában született, de Itáliában, Ticinumban nőtt fel. Családja a kor mércéjével mérve jó társadalmi helyzetben volt, szülei azonban pogányok voltak. Apja egyszerű katonaként kezdte katonai pályáját, és később a katonai tribunus rangjáig emelkedett.
Ifjúkorában maga Márton is a fegyveres pályát követte: a császári testőrség lovasságában szolgált Constantius császár uralkodása alatt, majd Julianus caesar parancsnoksága alatt. Ez azonban nem a saját választása volt: az a rendkívüli fiú egészen kicsi korától fogva semmi másra nem gondolt, csak arra, hogy Istent szolgálja. Mindössze tízéves volt, amikor szülei akarata ellenére elszökött egy templomba, és azt kérte, vegyék fel katekumennek. Nem sokkal később – ekkor már a korához képest feltűnő módon, teljesen Isten dolgai felé fordulva – tizenkét évesen arról álmodozott, hogy remeteként a pusztába vonul; meg is tette volna, ha nem lett volna még olyan fiatal és gyenge. Mégis, mivel gondolatai mindig a kolostorok vagy a templom körül jártak, már gyerekként a szívében hordozta azt, amit később oly nagy odaadással valósított meg.
Közben a császárok rendeletet adtak ki, amely arra kötelezte a veteránok fiait, hogy beálljanak a hadseregbe. Márton saját apja – aki nem tudta elviselni fia vallásos hajlamait – feljelentette őt, és kiszolgáltatta a hatóságoknak. Így történt, hogy Mártont alig tizenöt évesen elfogták, láncra verték, és arra kényszerítették, hogy letegye a katonai esküt. Egyetlen rabszolgát vitt magával, hogy kiszolgálja, de teljesen megfordította a megszokott szerepeket: az úr szolgálta a szolgát. Legtöbbször maga Márton húzta le és tisztította meg a férfi lábbelijét, és ketten együtt ültek le enni ugyanahhoz az asztalhoz, ahol szinte mindig Márton szolgálta fel az ételt.
Majdnem három évet töltött a hadseregben, mielőtt megkeresztelkedett, de mindig távol tartotta magát azoktól a bűnöktől, amelyekbe a katonák rendszerint beleesnek. Bajtársaival végtelenül kedvesen és ritka nagylelkűséggel bánt, türelme és alázata pedig mintha meghaladta volna az emberi erőt. Ami életének egyszerűségét illeti, azt dicsérni sem kell: olyan szigorúan élt, hogy már akkor is inkább szerzetesnek látszott, mint katonának. Ezzel a magatartásával annyira megnyerte katonatársait, hogy mindannyian óriási tisztelettel és szeretettel tekintettek rá.
Bár még nem részesült a keresztségben, tetteivel a gyakorlatban már igazi keresztényként élt: segített a bajba jutottaknak, támogatta a legnyomorultabbakat, enni adott az éhezőknek és ruhát azoknak, akiknek nem volt mit felvenniük. Katonai zsoldjából semmit sem tartott meg magának azon túl, amire a napi élelemhez szüksége volt; már akkor komolyan vette az evangélium szavait, és nem aggódott a holnap miatt.
Itt több lenyűgöző történelmi részlettel találkozunk a 4. századból:
1. Földrajz: Savaria (a latin szövegben Sabaria), ahol Márton született (a hagyományos időrend szerint 316-ban, az újabb kutatások szerint 336 körül), a mai Szombathely, Magyarországon, amely akkor a római Pannonia provinciához tartozott. Ticinum, ahol felnőtt, a mai Pavia Észak-Itáliában, akkoriban fontos katonaváros.
2. A tribunus apa és az otthoni feljelentés: Márton apja a római hadseregben küzdötte fel magát: közkatonaként (miles) kezdte, és a katonai tribunus (tribunus militum) rangjáig jutott – ez lovagrendi rangú, jó jövedelmű főtisztet jelentett. A késő Római Birodalomban, mivel soha nem volt elég ember a határok védelmére, az állam örökletes törvényeket hozott, amelyek a veteránok fiait a fegyveres pályára kötelezték. Egy öreg pogány tiszt számára, aki a háború isteneinek hódolt, elfogadhatatlan szégyen volt azt látni, hogy 15 éves fia keresztény szerzetes akar lenni – ezért maga az apa adta át a toborzóknak, hogy bilincsbe verve vigyék el!
3. A palotaőrség (scholares alae): Márton nem egy közönséges gyalogos egységbe került, hanem a Scholae Palatinae kötelékébe: ez volt az az elit lovasság, amely a császár (II. Constantius, Constantinus fia) és a caesar (Julianus) személyes kíséretét alkotta. Tekintélyes, jól fizetett csapatok voltak, tagjaiknak személyes szolga is járt.
4. Mi volt a „katekumen”? A 4. században a csecsemőket ritkán keresztelték meg. Aki keresztény akart lenni, először a katekumenátusba lépett be – ez több évig tartó lelki felkészülést és erkölcsi próbatételt jelentett.
5. A szerepcsere a rabszolgával: A római társadalomban a nehéz katonai lábbeli (caligae vagy calciamenta) lehúzása és a sár lekaparása róla a rabszolga legalantasabb feladata volt. Azt látni, hogy a császári testőrség egy fiatal tisztje a saját szolgája lábbelijét tisztítja, és az asztalnál kiszolgálja őt, teljesen elképzelhetetlen volt a kor gondolkodása számára.