Gépi fordítás, a lektorálás folyamatban. A javításokat szívesen fogadjuk.

Szent Márton élete · XXVII. fejezet

Befejezés: egy ragyogó arc és válasz az irigy püspököknek

Soha senki nem látta, hogy Márton kijött volna a sodrából, senki nem látta féktelennek, szomorúságtól levertnek vagy a nevetéstől fuldoklónak: mindig ugyanaz a derűs ember volt, és olyan ragyogó öröm ült az arcán, hogy úgy tűnt, már az emberi természet határain túl él. Az ajkán csak Krisztus neve volt; a szívében semmi másnak nem volt hely, csak jóságnak, békének és együttérzésnek. Gyakran még meg is siratta azoknak a bűneit, akik a háta mögött a legaljasabb dolgokat mondták róla, és akik – miközben ő csendben élt a maga zugában, senkinek sem ártva – a viperák mérges nyelvével marták őt.

Az igazság az, hogy mi magunk is megismertünk néhányat ezek közül az emberek közül, akik tele voltak irigységgel az élete és a feddhetetlensége miatt – olyanokat, akik gyűlölték Mártonban látni azokat az erényeket, amelyek belőlük hiányoztak, és amelyeket nem volt bátorságuk utánozni. És a legszomorúbb és legszégyenletesebb – még leírni is fájdalmas! – az, hogy ez a néhány üldöző szinte mind püspök volt! De nincs értelme itt megnevezni őket, bármennyit ugatnak is körülöttünk: bőven elég, ha bármelyikük, aki olvassa ezeket a lapokat, és magára ismer, elszégyelli magát; mert ha kiabálni kezd és dühbe gurul, azzal egymaga vallja be, hogy róla beszéltünk – pedig talán éppen másokra gondoltunk!

Egyébként ha vannak ilyenfajta emberek, akik minket is meggyűlölnek, amiért egy olyan embert védünk, mint Márton, ezt az ellenségességet megtiszteltetésnek vesszük. Teljesen biztos vagyok abban, hogy ez a kis könyv örömet szerez majd minden őszinte hitű jó embernek. Ami a többieket illeti: ha valaki rosszindulattal és hitetlenkedve olvassa ezeket a lapokat, intézze el a saját lelkiismeretével. Ami engem illet, az én lelkiismeretem egészen nyugodt: ezt a könyvet egyedül az a bizonyosság vezette, amelyről meggyőződtem, és Krisztus szeretete; jól tanúsított tényeket beszéltem el, és az igazat mondtam. És nagyon remélem, hogy Isten jutalmat tartogat nemcsak azoknak, akik elolvassák ezt a történetet, hanem mindenekelőtt azoknak, akik hagyják, hogy megérintse őket, és hisznek.